A legtitkosabb strand Athén közelében

Amikor az athéni utunkat terveztük, az biztos volt, hogy a tengerparton legalább annyi időt szeretnénk tölteni (ha nem többet), mint a városban. Terveztünk hajó utakat a szigetekre, megnéztük a közeli strandokat is, legvégül pedig egy kép és egy rövid leírás alapján találtuk meg Athén valószínűleg legklasszabb strandját.

Ha már jártatok nagyobb városok tengerpartjain, ahol ráadásul kikötő is van, akkor biztosan találkoztatok azzal a szomorú ténnyel, hogy szinte lehetetlen tiszta vízben fürödni. Én jártam már többek között Velencében, Genovában, most pedig Athénban ahol a dróttól kezdve, nejlonzacskókon keresztül, különböző meghatározhatatlan tárgyakig (talán jobb is nem tudni) úsztak a vízben, illetve szanaszét hevertek a tengerparton. A napot persze lehet élvezni, és a vízben is egy kis odafigyeléssel lehet pancsolni – már ha van hosszá gusztusunk -, de az első napi standolós élményeink után Athénban, tudtuk, hogy ezzel mi nem érjük be.

Legjobb barátunk a Forsquare volt, itt rengeteg strand közül választhattunk, de valahogy nem volt meg ez a görögös filmes (Mamma mia ♥) benyomás. Egészen a felfedezésünkig: Arisol Beachig.

Viszont Arisol Beachet nem olyan egyszerű megtalálni. Ha rákerestek a Google-n nem is nagyon van hozzá információ. Persze, a helyiek tudták miről beszélünk, időközben meg bennünk is tisztázódott a dolog, így talán tudok egy kis segítséget adni: Athén Vouliagmeni részén több strand is van, ez a csücsök legdélibb részén található, busszal (122 pontosan ott rak le – Α’ΛΙΜΑΝΑΚΙΑ megálló) egész könnyedén megközelíthető, ha tudjuk mit keresünk, illetve inkább az elméletben könnyen megközelíthető szavakat használnám, hiszen maga a tömegközlekedés felér egy új bejegyzéssel. A legegyszerűbb talán (ez az információ is időközben derült ki számunkra), ha a Limanakia Beach Bar-ra keresünk rá, hiszen ez éppen az a bár, ami a strandolókat az Arisol Beachen kiszolgálja.

Néhány szó a helyről:

Képzeljétek el, hogy a hoteletekből, ami a turista logikának következtében éppen Athén központjában található (ennél van jobb ötletünk, kifejtem egy bejegyzésben ezt is) 2568394 átszállás és 1,5 – 2 óra utazás után zötykölődve elértek Vouliagmeni déli részére, ahol már egy ideje a buszról gyönyörködtök a kilátásban, és fohászkodtok, hogy legalább ennyire szép legyen a hely, ahova tartotok, maximum visszasétáltok néhány megállót, ha mégsem tetszik. Leszálltok a buszról, keresitek a helyet, mert jó esetben 10.00 előtt megérkeztek és sehol egy lélek sem a környéken. Hallotok valami zenét, elindultok a hang irányába. Amint átértek az úton kezd kirajzolódni a szebbnél szebb táj, alig győztök fotózkodni és videózni. Azt gondoljátok, igen, na ez most tényleg megérte! Amikor már azt hinnétek, hogy ennél szebbet nem láthattok, hiszen a növényzet, a pálmafák között sétálva igen különleges helyszínen jártok, feltűnik előttetek a sziklás öböl, beach bárral, zenével, türkizkék tengerrel. Ez pont olyan volt, mit amit elképzeltünk.

A reggeli órákban nem volt zsúfolt az öböl, mi egy kicsit távolabb kerestünk helyet a bártól, de napközben ez is a rész is teljesen megtelt a strandolókkal. Élveztük a tájat, a napsütést, a sziklákról való ugrálást, a búvárkodást, egyszerűen megtaláltuk a legjobb helyet, amit lehetett. Talán két negatív dolgot emelnék ki, bár minket különösebben nem zavart, de az öbölben egyáltalán nincs árnyék, csak a bár részen, illetve az egyetlen vízbe lógatott létrán kívül csak a sziklákon lehet felmászni, ami csúszós és tele van tengeri sünnel. Ha ezt a két dolgot figyelmen kívül hagyjuk, vagy megoldást találunk rá (a sziklák közötti résekbe fel lehet állítani napernyőt, illetve vihetünk magunkkal strandcipőt) az egyik legcsodálatosabb tengerparti élményben lesz részünk!

Reklámok